Égitestek Földi testek – 2009 a csillagászat éve

0

2009. november 14. Szabad művelődés Háza, Székesfehérvár, Fürdő sor 3. Kiállításmegnyitó: 2009. november 14., szombat, 10 óra.

Ég és Föld, menny és pokol. Mindegyik párosnál ugyanarról van szó: a Mindenségről. Mostanában túlságosan el vagyunk foglalva csakis földi dolgainkkal, és kevésbé foglalkozunk avval a világgal, ahonnan jöttünk, a végtelen égbolttal, a tőlünk fényévévezredekre és fényévmilliókra keringő más csillagokkal, galaxisokkal, távoli napokkal, holdakkal. 2009. A Csillagászat Éve, és ez jó alkalom arra, hogy tekintetünket és egyre fantasztikusabb távcsöveinket felemeljük éjjelente az ég magasába, ahogy ezt tette Galilei, Kopernikusz, Kepler és teszi napjaink csodája, a Hubble. Ha képernyőnkre tereljük az ezen égi szuper szem által készített fotókat, olyan világok, ember-, állat-, várkastélyalakzatokra hajazó galaxisformák tárulnak szemünk elé a mérhetetlen térből és időből, amilyeneket elődeink még álmukban sem tudhattak elképzelni, vagy akár a legmerészebb fantáziájú szürrealista festők sem. Régi ismerőseink, Napunk többi bolygója és holdjaik pedig olyan testközeli látványokkal örvendeztetnek meg bennünket, mintha épp rajtuk sétálgatnánk, és akár fel is kaphatnánk róluk egy-egy szép követ, amilyet jómagam például az Etna oldalából hoztam haza nemrég. Egyre közelebb kerül így hozzánk az ég, egyre ismerősebbek, mondhatnánk barátibbak lesznek a Szaturnusz gyűrűi, a Mars hegyei, völgyei, a hol tökéletes gömb alakú, hol jól kisütött kenyér formájú égitestek. Nem a levegőbe beszélek, tessék megnézni az Itokawát. És ne felejtkezzünk meg az ugyanilyen csodálatos földi testekről sem, a falevelekről, Noé seregletéről a hangyáktól az elefántokig, és magáról az emberről, férfi és női, gyerek, felnőtt és agg testekről, mindazokról, akik benépesítik Földünket, ezt a maga is égitestet. A művészetnek az ember eszmélése óta fő témái ők, altamirai ősünk a bivalyt festette barlangja falára, meg a jó kövér Vénuszért bomlott Willendorfban olyannyira, hogy e telt idomú szobrocska máig látható Bécsben. És hadd ne soroljam fel a reneszánsztól napjainkig és még remélhetőleg tovább is vonuló, női és férfi testek szépségét ünneplő festmények, szobrok végtelen arzenálját. Sorolnom kell viszont további földi testeket, téglákat, vasgolyókat, kicsi és óriási gúlákat, székeket és gyümölcsöstálakat, székesegyházakat, felhőkarcolókat, autókat, repülőgépeket. És vajon égi vagy földi test-e az ember alkotta űrhajó, űrkomp, amely a Marson, vagy a Vénuszon landol? A Magyar Plakát Társaság most arra vállalkozott, hogy ezt a szétválaszthatatlan, egymásba fonódó kettősséget, a végtelen ég testeit és Földünk testeit művészi plakátok megalkotásával és kiállításával ünnepelje, evvel hívván fel a figyelmet A Csillagászat Évére tisztelgésként előtte. És hogy a művészettörténet logikus folytatásaként ezen a tárlaton is túlsúlyba kerülnek tán a női és férfi testek ábrázolásai? Ne feledjük el, 2009. A Csillagászat Éve, ám a Földön megjelent első egysejtűektől máig, holnapig, és valószínűleg a Föld kihűléséig minden élőlény, de főként az ember számára minden év a szerelem éve…

Kemény György

A meghívót kézbe véve egy képi dialógusra kapunk invitálást az „égi” és a földi” dolgok között. Felvetődik a kérdés: valójában olyan nagy a távolság a kettő között, valóban a maga a távolság a legfontosabb? Mind a kettő, az „égi” és a „földi” végeredményben ugyanannak az univerzumnak a része. Számtalan jellemzőjükben, momentumaikban kétségtelenül különböznek, de vannak dolgok, amelyekben egyezést, harmóniát mutatnak. Különböznek, mert más a koruk, keletkezési idejük, a létrejöttük módja és struktúrája, de a forma és színviláguk hasonló. Mindkettő önmagában sajátos pl. fizikai tartalmat, létezési formát képvisel, és mégis amit adhat nekünk azok kézen foghatják egymást, azok egy nyelven beszélve egymásnak adhatnak valamit. Egy égitestet ugyanolyan kereknek, gömbölydednek látunk, mint egy vidám nyári napon egy nagy labdát. Gyermeknek kell ehhez a látásmódhoz lenni? Nem hiszem. És akkor a forma hasonlóságára ezer példa sorolható lenne. Ahhoz meg csak az az eset, élethelyzet kell, hogy meglássuk azt a hasonlóságot? A közöset meglátni, ami összeköt, azt megtalálni gondolata végig kísér bennünket egész életünkön át. Úgy is fogalmazhatnám, hogy amit a természet produkál formát, színt, rendet és harmóniát, abból töltekezni lehet, abból példa, kiindulópont vehető, az olyan, mint a turista ösvényen a fa törzsére pingált jel: az eligazít, az vezet. És íme ezek a plakátok, amelyekért most itt vagyunk a maguk eszközeivel ezt a kapcsolatot, az összetartozást, az „égi a földi” lét egymásrautaltságát próbálják feltárni. Az alkotó, a művész meglátott ebben valamit, és munkája révén erről mond nekünk, az esztétikai élményt befogadónak valamit. Sőt többet akar, a nézőt is arra készteti, hogy játszadozzon el a hasonlóság, az összetartozás gondolatával. Legyen gondolati síkon partnere az alkotónak, és amit az alkotó elindított azt vigye tovább, gondolja tovább. Valójában ez a fajta gondolatmenet így, vagy úgy a legtöbb művészeti ágban előbányászható, most azonban egy sajátos helyzet, sajátos folyamat az, amelyben a természeti világ látszólag távol álló, de végső soron mégis csak összetartozó dolgai előtérbe állítása segítséget, kapaszkodót jelenthet. A Magyar Plakát Társaság nem először kíséreli meg a természettel való gondolati síkú párbeszédet. Nemrégiben az éghajlatváltozással kapcsolatosan álltak elő az alkotók ötletes, agyat megmozgató, tartalmas plakátokkal, amelyek mind idehaza, mind pedig külföldön is elismerést váltottak ki, és ezen plakátanyag még nem ért útja végére. A mostani kiállítás is azt érzékelteti, annak adja gazdag esztétikai jelét, hogy minden, ami itt a Földön körülvesz minket, örömeink, bánataink, sikereink, kudarcaink, amit már meg megtettünk, már a hátunk mögött van és ami feladat előttünk van, azokban segít, eligazít, és gazdaggá tesz: az a természet ismerete, a természet iránti alázat. Az univerzum meglévő és megismert dolgai talaján szabadjára engedett alkotó fantázia tovább erősít bennünket abban, hogy az előttünk álló időkben feladataink megoldhatóak egyénileg és közösségeink számára. Ennek jegyében nyitom meg a Magyar Plakát Társaság kiállítását és kívánok tartalmas időtöltést, további fantáziadús, kreatív gondolatokat.

Loksa Gábor