Pinczehelyi Sándor kiállítása

0

pinczehelyi_viltin

A VILTIN Galéria egyéni kiállítása a kortárs magyar képzőművészet emblematikus alkotójának, PINCZEHELYI Sándor munkásságának átfogó, de nem retrospektív szándékkal összeállított anyagát mutatja be. A 70. születésnapja alkalmából rendezett kiállításon motívumrendszerének és szimbólumainak múltat és jelent összekötő tendenciáit állították a középpontba.

PINCZEHELYI Sándor művészi pályafutása igencsak összetett – autonóm művészi munkái mellett grafikusként és plakáttervezőként is meghatározó. A Pécsi Galéria igazgatójaként (1977-1999) az intézmény jelentős, progresszív időszaka fűződik a nevéhez, s többek között a legendás Pécsi Műhely, valamint a Magyar Plakát Társaság tagja is. 1988-ban Bukta Imrével és Samu Gézával együtt képviselte Magyarországot a Velencei Biennále Magyar Pavilonjában, mely nemzetközi ismertséget hozott számára.

Alkotásaiban meghatározó a szerialitás és a redukció jelenléte, egyértelmű vizuális elemekkel, emblémákkal dolgozik, gyakran tárgyiasult hatalmi jelképekkel, melyek eredeti kontextusoktól eltávolítva, más médiumokba és összefüggésben helyezve megváltoztatják, kitágítják vagy koncentráltabbá teszik az eredeti értelmezési tartományukat. PINCZEHELYI e gesztusával egyszersmind igyekszik „megtisztítani” ezen szimbólumokat a rájuk rakódott jelentésfeleslegtől, mindezt játékos, ironikus módon. Sarló-kalapács, utcakő, csillag, paprika, hal – mind olyan egyéni és társadalmi létre is reflektáló szuggesztív szimbólumok, amelyek gyakran feltűnnek munkáiban, mint később a háztáji állatok (disznó, liba, bárány), vagy a szubjektív történelem jelképévé vált nemzeti színek: a piros-fehér-zöld (PFZ).

A rendszerváltás PINCZEHELYI művészetében is változást hozott. Politikai vonatkozású témái háttérbe szorultak, a makro- helyett mikrokörnyezetének jelenségeire, változásaira reflektált, s a narráció is nagyobb hangsúlyt kapott műveiben. Saját élete és környezete került a középpontba, valamint a különböző formák, szimbólumok újraértelmezése és rétegződése, melyekkel a mai napig is foglalkozik.

A VILTIN Galéria kiállításán párhuzamosan vannak jelen korábbi munkáira visszatekintő, összekapcsoló (Metamorfózis-sorozat) és átértelmező (például a  zászlóanyagra nyomott Rolls-sorozat), illetve újat kereső munkái. Az utóbbi években az autonóm és alkalmazott művészet határán mozgó vizuális-esztétikai kihívások foglalkoztatják.

A kiállítás 2016. július 30. | szombat | 17h-ig látogatható.

  1. június 25. | szombat | 18h-tól a művész tárlatvezetést tart a Múzeumok Éjszakája 2016 programsorozat keretében.

pinczehelyi_thumb2