Plakátjaink Tatabányán

1

A Magyar Plakát Társaság tatabányai kiállításának megnyitója.

Tisztelt megjelentek, kedves vendégeink!

Mindig komoly megtiszteltetés számomra egy olyan kiállítás megnyitása, ahol a cél a megújulni vágyó, kortárs magyar plakátművészet egy igen nívós csoportjának, a Magyar Plakát Társaság anyagának felmutatása.
Miért is mondom azt, hogy „megújulni vágyó”, mikor az itt bemutatott anyag alkotóinak javát, már jól ismerhetik azok, akik nyomon követték ennek a sok korszakot felölelő műfajnak a sorsát? Hosszú elemzésre persze most nem vállalkoznék, hiszen egy megnyitó beszédnek nem ez a tiszte, de nagyon lényeges momentuma ennek a kiállításnak, hogy tisztában legyünk mindannyian, a Magyar Plakát Társaság céljaival, melynek elsődleges kitétele, az utcákról szinte már teljesen eltűnt műfaj, a művészi értékű plakát újraélesztésének vágya.

Persze nem a plakátok tűntek el, hiszen tele vannak most is velük a hirdetőoszlopok, de a jóízű, egyéni grafikai hang, az ötletesség helyét felváltotta a harsány hirdetések hada, az árúk és a rendezvények minél egyszerűbben értelmezhető, szájbarágóan unalmas világa. Tisztelet természetesen a nagyon kevés kivételnek. A piaci verseny – jól tudjuk, – persze felülír mindent, ami nem a nyereségességet tartja a legfontosabbnak és a hihetetlenül felgyorsult on-line világunk, alig hagy már valami kis rést nekünk arra, hogy megmutassuk ennek a számunkra örök műfajnak helyét, az internet és a Facebook villámgyors korában.
A Társaság alapítóit egyértelműen az a cél vezette az éppen 12 évvel ezelőtti megalakuláskor, hogy több megújulási kísérlet és kezdeményezés után, legalább megpróbálja felmutatni azokat az értékeket, melyek a magyar plakátművészet már több mint 130 éves gazdag múltját próbálják meg tovább folytatni.

Mert óriási érték ez a gyönyörű hagyomány, ami a Milleniumtól kezdve, a két háború közötti évek máig hatóan szellemesen humoros, rajzos világával, a 1919-es poszterek óriási képzőművészeti erejével, az ötvenes évek hazug szocreáljának szépségeivel, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek egyértelműen magas, európai színvonalon működő évtizedeinek, kiváló magyar eredményeivel. De a rendszerváltásnak is meg voltak a remek plakátválaszai, a munkásőrség nevetségessé tételétől kezdve, Erdély megidézésén át, a koronás címerig és 56 újraértelmezéseiig, egészen a Tovaris Konyecig. Mert az igazi plakát mindig is valós tükröt tart elénk és híven jelezi történelmünk nagy váltásait.

Aztán átléptünk az XXI. századunkba és el kellett fogadnunk azt a tényt, hogy a klasszikus értelemben vett plakátművészetnek bizony világszerte más lett a szerepe, helye, de jelentősége is megváltozott. A fantasztikus lengyel iskola, az amerikai sztártervezők kora, a ragyogó francia, japán és ma már a kínai és orosz grafika világa is megpróbálta újraértelmezni, egyfajta korszerű kommunikációs nyelvvé tenni ezt a páratlan műfajt.

Nincs nagyobb kiállítási lehetőség ma már az internetnél. Nincs olyan album, amit annyi ember megnéz, mint egy komoly facebookos megosztást. De mégis kellenek és meg is maradtak világszerte a nemzetközi biennálék,Varsótól – Monsig, Brnotól -Lahtiig és Toyamától – Shenzenig. Igaz a kiállított művek nagy része már nem megrendelők számára és az utcákra készül, hanem inkább a grafikus szakma válaszai, gondolatai, a világot foglalkoztató nagy kérdésekre. De továbbra is remekül működnek művészeti egyetemeink és főiskoláink grafikus képzései is.

Nagy tehetségű fiatalok veszik át már tőlünk a stafétabotot és ez így is van rendjén.
Most novemberre készül a szakma „PosterFest” címmel egy igazi monstre plakát dzsemborira, ahol nemzetközi sztárok is meghívottak lesznek, fiatal egyetemisták pályázhatnak Ötvenhat 60. évfordulójának témájára és a Magyar Plakát Társaság mint főrendező, külön részt kap a kiállításon. De nemsokára nyílik a XX. Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennále is, ami éppen negyven éves lesz az idén. Pár hét múlva pedig indul a Design Hét, amiből az Arany Rajzszög c. grafikai kiállítás nem maradhat ki és ahol díjazzák is az elmúlt időszak legjobb művészeit, köztük szinte minden évben jó párat, társaságunk tagjai közül is.

És e kis kitérő után vissza is térhetek a Magyar Plakát Társaság filozófiájához, ami a már az elején említett fő célon kívül, komoly feladatának tekinti azt is, hogy tagsága ne csak a jól ismert, nagy nevekből álljon, hanem állandóan frissítse újonnan végzett diplomás tervezőkkel névsorát. Itt is jól látható már ez a tendencia. Mindig nyitva áll ez a kapu minden tehetség előtt, továbbra is. De a középgeneráció és az idősebb korosztály is ugyanolyan fontos része ennek a csapatnak, hiszen a nagy tapasztalat és rutin mellett, talán még fontosabb az a segítőkészség és figyelem, ami a fiatalok pályára állásánál egyre inkább nélkülözhetetlen. És itt kell megemlítenünk azokat a kiváló egyéniségeket, akik nemrég hagytak itt minket. Szilvási Nándor, Darvas Árpád, Balog István, Révész Antal és Wiegner Judit, de Sós László és Kemény Éva, azaz SO-KY neve és munkássága, örökre velünk marad!

Fontosnak érzem megjegyezni működésünkről, hogy Társaságunk több mint egy évtizedes fennállása óta számos olyan bemutatót szervezett, melyeken egy adott témára, vagy évfordulóra csináltunk munkákat. Ebbe az anyagunkba is sokat beválogattunk ezekből. Témánk volt a teljesség igénye nélkül, 1956, József Attila, Bartók Béla, Alfonz Mucha, a Liszt – Chopin zenei évforduló, Verdi és Itália, a Környezetszennyezés, a Celebek üres világa, a Klimaváltozás gondjai, a Csillagászat éve, Csók István és Ybl Miklós centenáriuma, a Menekült kérdés problematikája, a Hirdetőoszlopok megszüntetése elleni akciónk, Vasarely világának megidézése, az Oscar – Díjas Saul fiához készült filmplakát tervek… és folytathatnám a sort.

De büszkék vagyunk arra is, hogy anyagaink válogatásai láthatók voltak már a Római Magyar Akadémián, a Varsói Magyar Intézetben, Lahtiban, Koppenhágában, Sanghajban és Pekingben is, ahol a magyar ABC betűire készültek izgalmas tervek. De több hazai városunkban is kiállítottunk már, kezdve Nagykanizsával, ahol egy ideig remény volt a Magyar Plakát Ház megvalósulására, ami sajnos meghiúsult, de e célunkról azért nem mondtunk le és tovább keressük azt a helyet, ahol egyszer mégis egy igazi otthonra találunk. Voltunk már Székesfehérváron, Pécsett többször is és a fővárosban a FUGA Építészeti Központban, a Csontváry Kulturális Centrumban, az Olasz Intézetben, és a Kazinczy utcában, a „Buli negyed” szívében, ahol valódi helyükre, a falakra kerültek ki plakátjaink.

De most ugyanúgy nagy örömünkre szolgál, hogy itt Tatabányán is bemutatkozhatunk Önöknek, mert minden új hely, ahol kiállíthatunk, fontos számunkra. Elsősorban azért, hogy felhívjuk a figyelmet e műfajban rejlő, ma is érvényes értékekre, megpróbáljuk meggyőzni a látogatókat arról, hogy megváltozott világunk óriási digitális forradalmát is hasznosítva, még nem kell örökre lemondanunk a szép rajz és a jó fotó, az egyre gazdagodó tipográfiai eszköztár felhasználásáról és örök meggyőző erejük felmutatásáról. Mi nem hagyjuk el soha már, a grafikus világ legszebb, nekünk már szinte szent műfaját!
Végül szeretném megköszönni Társaságunk nevében, kedves meghívásukat és őszintén reméljük, hogy ez a kis kiállításunk egy jó kapcsolat kezdetét is jelentheti majd városukkal.

E gondolatok jegyében nyitom meg a kiállítást és köszönöm figyelmüket.

Gyárfás Gábor
Budapest, 2016. október 07.

14610994_10210733022664870_731806130592817989_n  14632811_10210733035545192_3037759731246102409_n

14358964_10210733167228484_7828898979787317043_n  14517649_10210753159928289_5981414880270572658_n

14572823_10210733078146257_634709516932658403_n  14650263_10210753161128319_3695890410588393350_n

14591644_10210753159608281_8945494224105741010_n  14606388_10210753160528304_3377175497086418386_n

14606507_10210733127547492_6366014902477480268_n  14656351_10210753161648332_6381907370035761001_n