Vizuális környezetszennyezés kiállítás

0

Magyar Plakát Társaság tisztelettel meghívja Önt és barátait 2012. május 3-án, csütörtökön 18 órára, vizuális környezetszennyezés című plakátkiállítás megnyitójára.

A kiállítást megnyitja Bartos Mónika a Magyar Plakát Társaság tagja, országgyűlési képviselő.
A kiállítás megtekinthető: 1085 Budapest, József krt. 70. Józsefvárosi Galéria 2012. május 3 – május 20. Hétköznap 10–18 óráig

Kiállító művészek: Árendás József, Bakos István, Baráth Ferenc, Darvas Árpád, Ducki Krzysztof, Felvidéki András, Gál Krisztián, Gyárfás Gábor, Kapitány Attila, Kemény György, Keresztes Dóra, Kulinyi István, Molnár Gyula, Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Schmal Károly, Szugyiczky István, Tóth Andrej, Tóth Tamás, Varga Gábor Farkas

Bartos Mónika megnyitóbeszéde

„Fontosnak tartjuk a magyar és az egyetemes plakátművészet hagyományainak és szellemének folyamatos ápolását, és őszintén kívánjuk, hogy választott szakmánk esztétikai és etikai színvonala a változó világ kihívásai közt se szenvedjen csorbát.”
Talán furcsának tűnik a Magyar Plakát Társaság Alapító Okiratából idézni ezen a kiállításmegnyitón. De mégis lelki szemeim elé kéredzkedtek ezek a sorok, amikor a vizuális környezetszennyezés témában készült plakátokat nézegettem, és a képeken keresztül felidéztem jó ismerőseimet, kedves barátaimat is, az alkotókat.
Ebben az egy mondatban ott van minden, ami segít megélni a jót és túlélni a rosszat, segít eligazodni a körülöttünk és bennünk zakatoló világban.
De milyen ez a világ?
Azt mondják: „Madarat tolláról, embert barátjáról.” Ez számomra azt jelenti, hogy a szívünknek kedves személy, akit barátunknak fogadunk, akivel meg tudjuk osztani életünk legapróbb és legfontosabb részleteit is, akivel lelkünk egy húron pendül, egyfajta tükörképünk. Ha rá néznek, minket is látnak valahol.
De más tükreink is vannak. Mert ezekre tekintve ugyan úgy hozzánk, saját valónkhoz, saját lelki állapotunkhoz, minőségünkhöz, önmagunkhoz és a világhoz fűződő viszonyunkhoz jutunk el. Ez pedig környezetünk állapota. Szűkebb és tágabb környezetünké.
Hiszen, ha belépünk egy lakásba, azonnal megfogalmazódik bennünk valami arról, aki ott él. Elképzelésünk lesz a stílusáról, szokásairól, életvezetéséről, időbeosztásáról, jelleméről.
Ugyan így, ha végigmegyünk egy falun, egy városon, annak képe, színei, illata, hangulata közvetítik számunkra a helyiek hétköznapjait, törekvéseit, vendégszeretetét.
Az emberiség gondolkodását, világhoz és önmagához fűződő viszonyát pedig a környezet állapota mutatja, bolygónk állapota jelzi.
Ahogy sétálgattam a plakátok előtt, szavak, érzések, üzenetek kavarogtak bennem: fogyasztás, látvány, esztétika, környezetvédelem, sokkhatás, zavar, értetlenség, bizonytalanság, veszély, menekülés. Ugyanakkor a plakátok a tiltás, a figyelemfelhívás és a megoldáskeresés hármasát üzenik nekem, gyakran megfűszerezve a humor feszültségoldó, jótékony hatásával. Mert valóban ilyen a világunk. Láthatjuk ilyennek…
De mindegyik képi üzenet középpontjában egy valami áll: az ember. Az ember a létrehozója, az elszenvedője és a megoldása is annak a környezetnek, ami benne és körülötte létezik.
A közelmúltban olvastam Freund Tamás neves neurobiológus, agykutató egyik cikkét. Ebben ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy-kétszáz év óriási technológiai fejlődése levette a terhelést a fizikumunkról és áttette az agyunkra. Nagyon sok inger ér minket nap, mint nap. Nagy az adaptációs nyomás, ezért az agy keresi a kibúvókat, a különböző alkalmazkodási stratégiákat: az emberek kimenekülnek a nagyvárosokból, kihajítják a televíziót, sokan nem használnak internetet, mobiltelefont. A másik alternatíva, az alkohol és a drog világába való menekülés. A legelterjedtebb mégis az, hogy az ember válogatás nélkül hajszolja az információt, amit aztán képtelen megfelelőképpen feldolgozni. A valóságshow-k, sorozatok, reklámok függésében élő, leépített fizikummal, gondolkodásmóddal, kapcsolatrendszerrel élő fogyasztó közösségi élményét, kapcsolatait is ezekben a nem létező, légbuborék világokban igyekszik megtalálni. Ebből rengeteg kudarcélmény származik, ez magyarázza a pszichiátriai betegségek elterjedését. Soha nem volt annyi szorongó, pánikbeteg és depressziós, mint a mai civilizált társadalomban.
Külső és belső környezetünk nagyon is hasonló. Egymás tükörképei.
S hogy mi a megoldás? … Mindenkinek saját egyéniségére szabott megbirkózási stratégiát kell kidolgoznia.
Freund Tamás figyelmeztet arra, hogy nagyon fontos a kisközösségek szerepe, de nem spórolhatjuk meg az önmagunkkal, belső világunkban töltött időt sem. Minél gazdagabb az érzelemvilágunk, minél jobban be tudjuk építeni életünkbe több ezer éves kulturális örökségünket, és minél több idő hagyunk belső világunknak, annál kreatívabbak leszünk, annál jobban előhívhatóak lesznek már megszerzett ismereteink, annál jobban eligazodunk a világban, és képesek leszünk együttműködő társadalmakat kialakítani.
Igaz, hogy mindenkinek az egyéniségéhez igazodó megoldást kell találnia, de ebben kapaszkodókra van szükségünk.
A vizuális ingerek szétbogozhatatlan kavalkádjában, a befolyásolás és befolyásoltság kiegyensúlyozatlanságában kell egy vezérfonal. Kell egy mérték. Kell egy 0-dik kilométerkő, ami alfája és egyben omegája a minőségnek, amihez mindig vissza lehet térni, és ami mindig kiindulópont lehet számunkra.
Kell valami, ami mentén eligazodhatunk a minket körülvevő világban. Arisztotelész is megfogalmazta ezt. Ő a szépre, a jóra és az igazra, vagyis az esztétikumra, az erkölcsi értékekre, valamint a tudományos igazságra való törekvés hármasáról beszélt. Ez a hármas iránytű lehet számunkra, és ez a hármas fogalmazódik meg a következő mondatban is:
„Fontosnak tartjuk a magyar és az egyetemes plakátművészet hagyományainak és szellemének folyamatos ápolását, és őszintén kívánjuk, hogy választott szakmánk esztétikai és etikai színvonala a változó világ kihívásai közt se szenvedjen csorbát.”